2013. jún 17.

Minden idétlen, Tisza cipőbolt!

írta: Unfanatic
Minden idétlen, Tisza cipőbolt!

Amikor úgy bánnak az egyszem vásárlóval, mint a kutyával. Helyszín: Westend Tisza Cipő® üzlet



2013.03.21.-én vásároltam a Westend Tisza cipőboltjában egy fűzős-belebújós lábbelit. Nem véletlen volt, hogy a márkánál szerettem volna maradni, hiszen a két éveket eddig úgy bírták nálam ezek a cipők, hogy napi használatban voltak. Tehát egy nagyon pozitív kép alakult ki a márkáról, igazából ajánlottam is mindenkinek, hogy vegyen ha teheti. 
Kevesebb mint két napja kezdtem el érezni, hogy eléggé nyomja a talpam a cipő. Levettem, belenéztem. Láttam, hogy a talpbetétből egy kétszázasnyi darab hiányzik. Semmi baj, gondoltam még  garanciás, visszaviszem, megcsinálják, kicserélik a talpbetétet, kicserélik a cipőt. El is olvastam tehát a jótállást, amiből hamar kiderül, hogy fél évig a boltnak kell bizonygatnia, hogy kinek van igaza, félév után pedig nekem. Ez így korrekt is.
Szummáznám eddig, hogy is állunk: Van egy rossz cipőm, garanciám, és előnyöm a bolttal szemben. Valószínűleg nem tévedek, ha azt gondolom, ebből egyenesen következik, hogy megoldják a problémámat.

Nem is kertelnék tovább, folytatom tehát a mai (2013.06.17. 14:00) eseményekkel. Beállítottam a boltba felkészült és céltudatos vásárlóként. Megkértem a flegmán cipősdobozt  pakolgató úriembert, hogy tegyen egy pillantás erre a lábbelire. Elővettem tehát a dobozom, belőle a cipőt a jótállással. Említettem neki, hogy a talpbetétet nézze, ott lesz az érdekes rész. Azonnal megjegyezte, hogy a sarka le van taposva és nem hordom rendeltetésszerűen. (!!! Szerintem egy utcai cipőt használni kell. De ha ebbe belekötünk... hát őő, az eddigi cipőimet is így hordtam) Hát ők ezzel aztán nem tudnak kezdeni semmit, letapostam kész. De állj barátom, nem a sarkával van a baj, hanem a betéttel. Jaa, hát az mindjárt más ő azt nem is nézte. Mindjárt fel is ajánlotta a módot, hogyan orvosolható a probléma. Most figyelni: elmegyek egy random cipőboltba, veszek talpbetétet, méretre vágatom, és ha ez megvan visszaviszem és ők már be is teszik. Kész is lennénk!  Itt már kezdtem érezni, hogy nem leszünk barátok. Ajánlottam neki figyelmébe, hogy itt vásároltam (nem egész 3 hónapja), van rá garanciám szóval itt és most kellene a végére járjunk a dolognak valahogy. Jött a feketeleves. HA én már úgyis olyan jól ismerem a garancialevelem tartalmát, akkor ő is elkezdhet kötekedni (ezt így kimondva). Tehát nem rendeltetésszerűen használtam, ők nem dolgoznak vele tovább! Semmi írásos dokumentumot nem kaptam. Semmit. Ühümm... Oké. Akkor ajánlottam figyelmébe, hogy részemről a Tisza, mint márka elásta magát. Amit ő szemrebbenés nélkül nyugtázott is, tehát láthatóan az egész nem érdekli. Nem akartam akadékoskodni, továbbálltam. 


Hogy miért nem írom éppen a panaszlevelet? És miért nem telefonálok a boltvezetőnek? 
Mert a másik véglet az Astorián ért, egy másik Tisza márkaüzletben. Ahol bementem, elmondtam, hogy nem itt vásároltam (direkt nem hoztam szóba az előző esetet már az elején) a terméket. Azonnal készségesek voltak. Megnézték, kérdeztek, hogy megelégszem-e egy új cipőtalppal, vagy szeretnék mást is. Természetesen megelégedtem vele. A kezembe is adták a betétet (ingyen!!) Ekkor elmeséltem a történetem, hogy a kollegáik, hogyan viselkedtek a ,,szomszédos" üzletben. A fiatal hölgy üzletvezetőn látszott,, hogy nem tetszik neki a dolog. Sőt mintha már nem is én lettem volna az első aki így járt ott. 
Végül Happy Enddel zárult a köröm. De amikor eladták nekem azt a cipőt, akkor nem csak termékért, hanem szolgáltatásért is fizettem. (garancia, ,,szervíz", vevőorintált hozzáállás) Összességében elmondható, hogy ez 26 körüli eladó, a tipikus magyar hozzáállásával megutáltatta velem a márkát. Tudom persze, a másik boltban tényleg rendesek voltak. A másik boltban... 

Ui: Amikor kijöttünk az üzletből még utánunk szólt, hogy: ,,Tanuld meg normálisan hordani a cipőt!"

Szólj hozzá