Ez itt a lead, mert ugye az is kell. A tárgyak felé táplált érzelmekről sokszor valami szorongás, vagy egyfajta lelki hiátus jut eszünkbe. A legtöbbször viszont egyszerűen arról van szó, hogy boldogságot okoznak nekünk a puszta létezésükkel, használatukkal, kinézetükkel. Tulajdonképpen a boldogsághormonok már akkor ezerszámra szaporodnak, amikor még csak arra gondolunk, hogy a közelünkbe jutnak. Nincs ez másképpen az autóknál sem, legyen szó egy ütött-kopott 2T Trabiról vagy egy Genfben parkoló RUF 911-ről. A szerelem megkérdőjelezhetetlen. 

Ez itt egy alcím

Ez meg már a szövegtörzs amúgy, de ne legyek ennyire tárgyilagos, neki is veselkedek a cikkírásnak. Előjáróban annyit, hogy nem vagyok Toyota fan, csak az ölembe hullott a vásárlás lehetősége és, ha már így lett én nem akartam kihagyni. Volt már Simsonom, 4T Trabim, 1200es Zsigulim. Szóval a szocijárgányokon átestem, meg beléestem, meg az egyikkel el is estem, amikor felborultam a Trabival a főúton. De az már régi sztori, nézzük mit vettem 2017 májusában.

Itt a vásárlás pillanata

Viktor haverom használta előttem egy évig a járgányt, majd hozzám került elszállt gátlókkal, ültetőrugóstól, kicsit ütötten kopottan, de azért lehetett hajtani. A cél egyértelműen az volt, hogy használós autót vegyek és ne projektautót. Ezt majd döntsétek el kérlek, mennyire sikerült! Szerintem még a ló innenső nem olyan szagos oldalán vagyok, vagy csak szimplán már kétszer átestem rajta és visszakerültem, ezt belülről nehéz eldönteni. 

Itt egy túltolt HDR kép, hogy igénytelen legyen

Átvétel után egy gyors átírás következett, és már lehetett is hajtani a kisautót. Mit hajtani? Egyenesen autóversenyzőnek lenni benne. A motor üvölt, a váltások gyorsak, a beáramló levegő a homlokunkról lefutó izzadságcseppeket szállítja el a hátsó szélvédőre, hogy ott a cseppek felszínét képző kohéziós erőt legyőzve egyszercsak elterüljenek. Jól hangzik ugye? Ez pontosabban annyit jelent, hogy a motort csúcsrajáratva tudjuk tartani a modern forgalom ritmusát. Ezt csak imádni lehet.
De vajon a megbízható japán technikán tényleg nem fog az idő vasfoga? Akik birtokolnak 25 évnél öregebb japán autót, azok jól tudják, hogy a kérdésben rejlő vasfog már önmagában egy veszedelmes ironikus elem. Azért pár dolgot kicsit részletezzünk, hogy választ kaphassunk a fentebbi kérdésre.

Karosszéria

Néha izzadtan riadok fel éjszaka egy álomból. Egy álomból, ahol Édesapám kezében egy fél méteres csavarhúzóval közelített a Zsigulihoz, hogy kiderítse milyen az autó alja, hogy az ujjnyi vastag fekete alvázvédő alatt létezik e még az csodálatos orosz acél, vagy már csak amolyan modern arcpakolásként tartja össze a megereszkedett bőrt. És a csavarhúzó hangtalanul suhant át először a taposókon, majd a küszöbön, később nem kímélte a hossz- és kereszttartókat sem. Akkor, ott sírni támadt kedvem, és kezdtem elengedni a csodás farolós Zsiguli álmot, a gombszemű projektautót. 
De most ébren vagyok, neki kell állni megnézni, milyen állapotban van a Starlet (későbbiekben Scarlet, esetleg Scarlet Johansson). Első blikkre a homlokfal alatti kis kavicsfogót már az idő és a magyar utak megették. Fel kell újítani. Ezt egy mozaik képösszeállításban lentebb meg is tekinthetitek. A küszöbök, taposók, sárvédők rendben. Egyedül a bal első sárvédőt rágta meg a rozsda, de azt Szentendrén találtunk szerencsére a Toyota bontóban. Ráadásul színben is passzol, nem lesz vele sok gond. Az autó tehát mondhatni rozsdamentes, makulátlan. 

 Ezután levettem a műanyag dobbetéteket, hogy kitakarítsam a bent maradt mocskot. És nem lepődtem meg, valóban szinte kész fecskefészkek vártak bent. Ekkor jöttem rá egyébként, hogy a jobb oldali sárvédőt sajnos már lakatolni kellene, vagy kompletten cserélni. A dobbetét egyelőre nem kerül vissza, 

Itt egy fecskefészek jobb elől

 Futómű

Bevallom a futómű volt a leggyengébb láncszem. Ide tényleg pénzt kellett volna költeni. Az ültető rugókat még Viktor barátom szerezte az autó alá, és használta is úgy egy évig a járgányt. Ám a rugók mellé a gátlók keménysége gyári maradt. A nagyobb terhelés miatt egyszerűen elfáradtak, ezt követően nem sokkal a rugók is. Így keletkezett egy életveszélyes hintószerű, de legalább alacsony autó nagyjából másfél év alatt. Sajnos az egyetemi élet anyagi áldozatokat követelt. Ez az áldozat a futómű volt esetünkben, hiszen az autót még további félévig így használtam. Tény, hogy óvatosan kellett vele közlekedni, kerülgetni minden úthibát. Természetesen a végtelenségig nem várhattam vele, így az új futómű-alkatrészek vásárlása helyett a klasszikus B tervet választottam. Lett donorautó. 

A donorautó egy szürke 1.3S

 Ebben a szürke méregzsákban szerencsére szinte új hátsó lengéscsillapítók vártak. Ráadásul az "S" verzió rejtett még pár apróságot nekem. Ilyen volt például a nagyobb és hűtött első féktárcsák vagy az első stabilizátor rúd. Szerencsére mindenre fel volt készítve az alapverzió, és csak fel kellett csavarozni a helyükre az alkatrészeket. 

 Motor, beltér és apróságok

Sokáig úgy tűnt, hogy a tökéletesen működő egyliteres motort egyszerűen kicserélem a szintén tökéletesen üzemelő 1.3-asra. Több lóerő, több önbizalom, több közhely. De hamar kiderült, hogy ez se nem egyszerű, se nem hatékony, pláne a költség szempontjából. Egy ennyire nulla forintot érő autónál egy motorátépítés nagyjából olyan meggondolatlan húzás lenne, mint a Yahoonak anno többször nem hagyni eladni magát sok millió dollárért. Ugyanis az ezrest eladva, szinte felár nélkül vásárolhatunk egy egyhármast, mindenféle szívás nélkül. Itt kérlek veregessetek vállon, hogy nem uralkodott el rajtam a minden autó projektautó kisördög. Szóval a motor maradt, jól üzemel, jól fogyaszt. Lehet pörgetni, amíg csak szeretnénk. Ez pipa.

A beltér is japánosan jól bírja az időt. Ugye ismerjük a 80-as 90-es évek japán beltereit? A felhasznált anyagok tapintási és vizuális minősége messze elmaradt az európai társaktól. Minden műanyag kopog, minden kárpit szúr. Egyedül a geometriai megoldásokkal igyekeztek kicsit megtörni az egyhangúságot, emlékezzünk csak a korabeli Mitsubushi belterekre. A Starlet esetében viszont még ilyen apróságokkal sem törődtek, hogy geometriai játékosság, vagy kreatív formák. 
Ezt az egyszerűséget próbáltam kicsit oldani belül és egy piros-fekete bőrözéssel, valamint négy monitor installálásával sikerült is egy kis egyediséget varázsoljak az autóba. Na jó szerencsére rám nem hatottak ennyire Xzibiték. A donorautó sportosabb ülései, és érdekesebb kárpitjai kerültek be a piros autóba, ezzel minimálisan fel lett dobva a beltér. Ráadásul a sportverzió bőrözött kormánya még minőségi változást is jelentett az előd kemény műanyagjához képest. Ennél többet nem szerettem volna kihozni a történetből. Egyelőre.

 Ezenkívül még egy dolog foglalkoztatott. Az az aranyos légterelő ott a sportváltozat farán, melyről köztudott, hogy az autó 110-es utazótempójánál annyi leszorítóerőt termel, hogy egy alagútban már-már Herbysen fejjel lefelé utazhatnánk a plafonon. Így nem hagyhattam ki, fel kellett szerelnem. 
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy kedves japán mérnök kollegámat megdicsérjem, amiért igenis hitt a túlméretezésben. Hiroto szán egy ifjú mérnök volt, aki még égett a bizonyítási vágytól, és tudta minden feladat amit kap, egy lehetőség. Hiroto szán kiemelkedő inasként megkapta tervezési feladatát: a sportváltozat légterelője és annak rögzítése. Neki is veselkedett a feladatnak, éjjeleket nem sajnálva folyatta a tust. Pengével kaparta fel a hibákat, mert olykor már az álmos, könnyes szemével elmérte a vonalakat. De kész lett. Minden számítás szerint, nincs olyan külső behatás melynek megadná magát a hátsószárny a 18 rögzítőcsavarnak köszönhetően. Hiroto szán, munkád ma is tökéletes.

Szóval leszereltem a szürke autó hátsószárnyát, majd egy ragasztólagon megjelöltem a furatok helyét. Azt átragasztottam a piros autóra, ott kifúrtam, és már mehetett is vissza minden gyári rögzítőelem a szárnnyal együtt.

 Zárszó. Egyelőre a Starlet tehát újra gyári magas, készen áll, hogy rója a magyar utakat. Természetesen megannyi apróság még hátra van, de semmi egetrengető. Ha kíváncsiak vagytok az autóra még, szívesen látnátok róla pár fotót, vagy egy használttesztet, állok elébe. Ezenkívül mélységes nagy álmom válna valóra, ha még több és több régiautót vezethetnénk, azok minden bájával. Azokat valamilyen stílusban, igyekezve a szóvicceket minimalizálva egy tesztbe is foglalnám, ellátva őket szép filmesgépes képpel. 

Pár filmes kép:

https://photos.app.goo.gl/2FxuqGkEDZHiPxw23

unfanatic, Imi