Április másodikán írtam utoljára az oldalra. Akkor megígértem, hogy részletesen beszámolok a Lada projektről. Ez a részletes beszámolás nemcsak elmaradt, de a projektnek már neve is lett, ami mint puszta tény is az elhúzódásról tanúskodik. Ladafuq.
Igen, itt már el lehet veszni, és be lehet zárni az ablakot, ha tündérmesét reméltél, akkor el kell keserítselek,  nem lesz az, ráadásul még tegezlek is. 

Mindenek előtt szögezzünk le valamit: élvezem, szeretem, és még motivált is vagyok. Néha.
Viszont már a vásárlás pillanatában tudtam, hogy hosszú ideig lesz egy jelző, ami meghatározza majd az autót: statikus. Nem voltak illúzióim.  

Tehát adott egy ilyen halvány kávébarna 1200S. Teljesen ártatlan arccal tud az emberre nézni, ezt elhihetitek. Két gombszemével csak bambul és bambul. Te nézed a kocsit, az néz téged. És valahol a fejedben kezetrázol magaddal, hogy ebből még autó lesz a végén. És ez az ígéret napokon, heteken, hónapokon és kitudja az idő mely mértékein át újra és újra elhangzik. Belevésődik az agyba, a haverok is ezt mormolják hajnalban az alvás legmélyebb fázisában. Ennek egyszer vége lesz. 

Több jegyzőkönyvből megtanultam már, hogy illik valamiféle sorvezetőt hagyni az olvasónak, még mielőtt teljesen elveszne a szavak között. Így röviden felsorolom miről is lesz szó: 
 - futómű 
 - fékrendszer
 - motor
 - karosszéria
 - apróságok

Futómű

Az autó hazaért három hengerrel, majd néggyel. A Szabó Karburátor Techniknek hála egy héten belül lett új karburátor, beállítva, tisztán, ahogyan kell. Minőségi változás volt, hogy az autó 18 liter helyett nyolcat evett. Ám természetesen ettől a beavatkozástól a jármű többi attribútuma mit sem változott . Az úttartása továbbra is inkább csak amolyan evezőjét tört kenusra emlékeztetett, a kormányzás már-már az intelligens járműrendszereiről híres Tesla megoldására emlékeztetett, hiszen a kormánykerék elengedésével az autó éles balra tartással válaszolt, pedig ebben eskü se szenzor, se kamera, se számítógép. Nem volt mese, a futóművet fel kell újítani, ami szar azt ki kell cserélni. 

Ez elméletben nem több, mint két-három nap még egyedül is. Különben is láttam már egy csomó Autókereskedők részt, ott edcsájna 40 perc alatt mindent kipofoz, még egy kanapét is.
Ezzel a lendülettel beálltam a garázsba és elkezdtem leszedni a kereket, felbakolni az autót. Volna. A jobb hátuljával kezdtem a kísérletet, emelkedett is a kasztni, a rugó és a lengéscsillapító láthatóvá vált a növekvő kerék-kerékjáratiív távolsága miatt. Ám egyszerre zengés-dörgés-recsegés kíséretével az emelő eltűnt a kasztniban. Ekkor kezdtem sejteni, itt semmi sem lesz olyan egyszerű. 

Pici fejvakarás után a vonóhorogra akasztott csörlő tűnt a legjobb megoldásnak. Az emelés így már kacsaanokedlit módon ment. A megfelelően stabil pontokban pedig kapott 1-1 kugli fát, és már jöhettek is le a kerekek.Szerencsére elől már elég volt az emelő.

A kerekeket levéve, semmi váratlan nem fogadott. Megannyi sár, és az idő folyamán kővé préselődött porréteg várt mindenhol. Pár új alkatrész is köszönt rám rögtön a fékcsövek személyében, mely kedves gesztus az élettől, vagyis ennyire azért nem vagyok spirituális, kedves gesztus ez az előző tulajdonostól. A bácsitól. 

Kereszttartók és hossztartók potyogtak a földre hátul. Csavarok és anyák adták meg magukat csavarlazítótól, lángtól és erőtől. Nem volt megállás. Rugó ki, lengéscsillapító ki. A Zsiguli hátsó futóműve darabokban hevert, és mosolyogtam, hogy ez móka volt és kacagás. Ekkor még nem sejthettem, hogy a kettős keresztlengőkaros első felfüggesztés már kialakítása, és csavarjainak állapota miatt sem lesz ilyen egyszerű. Ráadásul ott eredetileg, csak a rugó és gátló cseréje, valamint 1-2 elhasználódott szilent és gömbfejcsere volt tervben, nem a teljes szétbombázás. 

Közben az új alkatrészek rendelését megkezdtem. Nem szerettem volna nagyon elhúzni, hiszen az autó is hipphopp kész lesz, ne ezen múljon már. Nem múlott volna.

Az első futómű szétszedésénél rengeteg tapasztalatot szereztem. Megtanultam minden csavarkötést és biztosítószeget tisztelni. Ezek az oroszok tényleg össze tudtak rakni dolgokat. Ráadásul a nem megfelelő felületi anyagminőségnek köszönhetően a korrózió már-már oldhatatlan kötést képezett az alkatrészek között. Azt hiszem erre mondjuk, hogy össze van rakva. Ezen felül szerencsémre még egy nem elhanyagolható körülmény is segítette az autó alkatrészeit amolyan felnagyított kohéziós erőként egyben tartani. A nem számolom hányadik tulaj vagy szerelő, jól elhelyezett varratokkal segítette munkámat. De tényleg! Mérnöki pontossággal meghatározott helyekre ért be a pálcával. Olyan helyekre ahová sarokcsiszoló álmaiban sem férne be. Zseniális a maga módján.

A lengőkarok tengelyük körüli mozgásában önmagukat akadályozták. A szilentek már igen elöregedett állapotban vártak rám, így azokat is cserélni kellett. Szerencsére szerelésüknél a gázlámpa megint hatalmas szolgálatot tett. Viszonylag hamar túl is lettem volna a szerelésen, ha a négy új szilent közül az egyik nem lett volna gyártási hibás. Ovalitása mellett még egy extra horonnyal is megáldották a gyárban, így édesapámmal karöltve az 1-2 óra alatt használhatóra alakított alkatrészt már tényleg semmiség volt beszerelni. 

Az alsó lengőkarokon lévő stabilizátor-fül csavarja is megszakadt szerencsére, valamint a lengéscsillapítóknál lévő két menetesszár is megadta magát, ezért ott is hegeszteni kellett kicsit. De beszéljenek inkább a képek a helyettem. 

A következő epizódban a fékrendszerről esik majd szó. Természetesen a futómű összeépítését is dokumentálom majd. 
Ígéretnek helye ezen az oldalon már nincs, de a héten még érkezik poszt.