Minden frankón indult. Sógorom most látta először az autót és valami különös rossz óment hozott magával. De bármennyire is akarta ez a különös démon, hogy rossz napunk legyen, sikerült egy egész izgalmas és mosolyban gazdag kiruccanást intéznie nekünk.

Elindultunk. Élveztük a kereszthuzat, és az alig több, mint 1000 köbcentis négyhengeres hangját. Már bő három kilométerre is eltávolodhattunk otthonról, mikor a közeli kisvárosba érve valami füstölt. Azt hittük kintről. De jobbra nézve láttam, hogy sógorom lába közül, azaz inkább a műszerfal felől valami igencsak bő füstöt ereget. Megálltunk azonnal. A megilletődöttségtől és a mosolytól nehezen kikászálódva pillantottuk meg a bűnös vezetéket, mely zárlatot kaphatott. Szerencsére egy kapualjban sikerült leparkolni, így egy csengetés és pár másodpercnyi türelem csípőfogót és szigszalagot termett. Elvágtuk a vezetéket és leszigeteltük. Annak az utólagos ködlámpának a kábele volt, amit már vásárlás óta le akarok szerelni. Mostmár legalább nem is működik, nincs több kifogás. Valamire direktbe volt kötve, még nem tudom mire, de gyanakszom a kesztyűtartó-világításra. Mindegy.
Felocsúdtunk és beparkoltunk az áruházhoz. Vettünk húst meg ilyenek. 
Minden klappolt, jó sztori lesz ez nevettük. De nem volt vége. Hazafelé még gondoltam megmutatom a duda hangját, hiszen olyan aranyos. A kürt megszólalásával valami fémes koppanással távozott. Megálltunk és konstatáltuk, hogy a lámpakeretet is elhagytuk. Úgy 6-7 percig kerestük az útszéli susnyában, de nem lett meg. 
Bő mosollyal indultunk haza. Ezért vettem Trabantot.