2016. jan 29.

Nincs több trabizás

írta: Unfanatic
Nincs több trabizás

Mától a trabizás hivatalosan is lezárult. A blogleírásból hamarosan el is távolítom a trabi szót, hogy az funkcióját ismét hitelesen tudja betölteni. Úgy gondoltam, hogy egy rövid összegzést megérdemel az autó.
Ez a kicsit több mint félév, amit a kisautóval megéltem tele volt jó élményekkel, és egy kifejezetten kellemetlennel, mely beárnyékolja az első autó örömét. De összességében mindenkit buzdítanék, hogy vegyen 4T trabit tanulós első autónak, mert eszméletlen jól belátható az autó négy sarka, így könnyű vele manőverezni. Valamint nem elhanyagolható, hogy rengeteg örömben fogja részesíteni tulajdonosát a megjelenése. Sokakat köt valamilyen emlék a trabihoz, így a járókelők közt többen lesznek, akik intenek nekünk, vagy mosolyogva nézik, amint lassan elgurulunk mellettük.
Egyszer egy bevásárlóközpontból kijövet két gyerek rohangált az autó körül, közben az édesanyjuk próbált rendet teremteni, mert már indultak volna. Amint odaértem csönd lett, és nézték, amint beszállok. Kis rendezkedés után az önindító forgott kettőt és indultam. Öröm volt nézni a tükörből a csillogó szemeket, mellyekkel nézték a parkolót elhagyó kisautót. A szemükben talán nem volt több, mint egy a játékautóik közül, hiszen nekik emlékük nem igen lehet a zwickaui típusról. 
Egyszer majdnem kigyulladtunk útközben, ugyanekkor elhagytuk a lámpaburát. Volt, hogy a Győr-Veszprém út felét úgy tettük meg, hogy a kézifék be volt húzva. Garázs híján minden héten lemostam, és utáltam a legyeket amiért nyomukat a fényezésen hagyják. A kulcsát többször az ágyam alatt találtam meg, amíg megszoktam, hogy valami fix helyen kell tartanom. 
Amikor Velencéről elhoztuk Kristóffal, konkrétan végig nevettem. Nem hittem el, hogy egy ilyen egyszerű járművel, lehet még közlekedni kétezer-tizenötben. Amikor elment mellettünk egy kamion csöndben vártuk még a kikerülés véget ér, mert annyira jelentéktelennek éreztük magunkat az úton. Minden emelkedő előtt egy rövid imát zengtem, hogy csak tudjuk leküzdeni. Persze mindegyiket gond nélkül teljesítette, hiszen 26 helyett itt 40 ló dolgozik a motorháztető alatt. A legnagyobb meglepődést természetesen az jelentette, amikor az egyik alkalommal csikorgó gumikkal indultunk el, mert a kuplungot (vagy annak hiányát) még nem éreztem. A saját és a mögöttünk jövő arcát érdemes lett volna megörökíteni. Erre senki sem számított. Ez az autó 60-ig dinamikus. Volt. 
Rengeteget gondolkoztam rajta, hogy a gyári állapotát óvjam az autónak, vagy valami igényes átalakítást eszközöljek rajta. Végül az utóbbinál döntöttem. Úgy gondoltam, hogy az állapotmegőrzés előbb-utóbb túlzott féltésbe hajlana, és alig járnék vele utcára. Így elkezdődött az alkatrészek beszerzése. Éppen a BMW E21 felnikért indultam, amikor a baleset történt. Az autó megvédett, én egyben maradtam. Bár a nyakcsigolyáim már sosem lesznek a régiek. 
A mai nappal a végleges forgalomból való kivonás megtörtént. A biztosító kiküldte a kgfb törléséről szóló határozatot. Ebben a levélben egyébként az állt, hogy 2900 forintnyi tartozásom van, amit kicsit furcsáltam, hiszen február végégig be van fizetve a biztosítás. Egy telefonos ügyintézés után kiderült, hogy téves a tájékoztatás, sőt 2500 forint túlfizetésem van, melyet természetes utalnak pár napon belül. 
A trabantozás tehát lezárult. Nem kizárt, hogy ebben az életben még lesz trabantom, de akkor már egészen biztosan kétüteműt veszek. Hiszen a rendetteremtettem-rendetteremtettem hang felbecsülhetetlen. 
Egy élmény volt, köszi! 
AMD-192 for president! 

Szólj hozzá

trabant köszi 1.1 theend amd192 for president