2015. sze 28.

Így törtem össze egy autót

írta: Unfanatic
Így törtem össze egy autót

2015.09.26. ~10:00. Éppen új felnikért indultam, a trabant projekt első fecskéjiért. 4 kilométert haladva 70 kilométer/órás tempónál az autó az oldalára bukva a szemközti sávban csúszott ~50 métert, majd az árokba bukfencezett, ahol a bal oldalán megállva találta meg az egyensúlyt. A biztonsági övön csüngtem ki az autó leszakadt tetejéből, így egészen egyértelmű volt, hogy hol fogok kijutni az összetört autóból. Az övet kicsatolva kibuktam, majd rögtön a mentőket hívtam volna, ha telefonom nem valahol a (akkor még nem tudtam) kaszniban lapult volna. Kimásztam az árokból és az első érkező autós segítségét kértem, hogy hívjon mentőt, közben többen is megálltak. Mindenki rendkívül segítőkész volt, nekik ezúton is köszönöm. Az útszélén álldogálás közben pontosan tudtam, hogy szüleim nem lehetnek messze, hiszen 5 perccel utánam indultak el otthonról. Valóban feltűnt a kocsijuk, a továbbiakban ők segítettek. Nem mondom, hogy örültek a látványnak, amit a trabi és én nyújtottam kellően véresen már. 
Megérkeztek a rendőrök, majd a mentők, és végül a helyszínelők. Velük átbeszéltük a történteket, és már vittek is a sürgősségire. Le a kalappal mindenki előtt, látszik, hogy nem most csináltak ilyet először, gördülékenyen ment minden. 

A baleset oka?
Először is szeretném leszögezni: ne hülye rendőrözzünk, mindenki segítőkész volt, alaposan átbeszéltük a dolgot. Végül relatív gyorshajtás miatt indult ellenem eljárás, ami alól nagyon nehéz lenne felmentést kérnem. Kereshetném a kifogásokat, hogy nem mentem gyorsan egy főúton, de mégiscsak baleset lett a vége, azt hiszem nincs értelme vitatkozni. lassabban kellett volna mennem. Igen, még ennél is. (~70 km/h) Plusz alapvetően nincs is kedvem ezzel foglalkozni. Biztosan mellettem állna 1-2 dolog, de szívesebben veszem inkább tanulópénznek. Ezzel a továbbiakban nem is szeretnék foglalkozni.
Természetesen belülről nem volt ennyire tiszta és világos minden. Egyik pillanatról a másikra az útpadkán voltam, ahonnan hirtelen visszakormányzással próbáltam az autót az útra terelni, de itt már világosan érződött, hogy borulok. Valami ösztönszerű ellenkormányzás, és az autó már az oldalán volt. Érzésre valamiféle nyomvályú (nem 100%) lehetett a ludas, ami kidobta az autót a padkára (egyébként is az út szélén haladtam, hiszen a 83-as nem túl széles út, jobb a békesség). További részletekbe nem szeretnék bocsátkozni a balesettel kapcsolatosan, amíg az eljárás be nem fejeződik. 
Egyébként okosnak lenni viszonylag könnyű, hogy ezt vagy azt kellett volna tennem. Onnantól kezdve, hogy a padkán voltam, odáig, hogy az árokba kerültem nagyságrendileg 6 vagy 7 másodperc telhetett el, melynek java már az autó oldalán csúszva zajlott le. Túl sok idő nincs gondolkozni, pláne ha a reakcióidőt is beletesszük az egyenletbe.  

Hogy miért vagyok felelős?
Azt gondolom, a legkevesebb lett volna, hogy a jogosítványom megszerzése után részt vegyek vezetéstechnikai tréningeken. Ha a megfelelő mozdulatokat teszem az ösztöneimet felülírva, akkor valószínűleg, még mindig négy keréken lenne az autó, nekem pedig kutyabajom sem lenne. Valamint az autó vásárlása után rögtön le kellett volna cserélnem (az egyébként szinte vadonatúj) a tescos gumikat, nem pedig halogatni. De nincs késő még semmire. Hamarosan megtalálom a lehetőséget, hogy tapasztalatokat gyűjtsek, és egy esetleges hasonló szituációban, már eséllyel küzdjek meg a fizikával

Mi lesz a Trabival?
Ez még nincs eldöntve. A járgány élni akar, ezt a linkre kattintva bárki megszemlélheti. A hajtás rendben van, a kaszni már más kérdés. Mérlegelni kell. De szerintem megérdemel még egy esélyt. Tényleg nincs rajta rozsda ez látszott minden képen. A motor pedig még fiatal. Mindössze 116.000 kilométer út van mögötte.  

Tanulság
Ha nem vagy autóversenyző, ha nem tapasztaltad meg az autód határait, akkor még nem tudsz semmit a járműről, és jó eséllyel hozzám hasonlóan jársz vészhelyzetben. Persze egy közhellyel élve a balesetek mindig csak másokkal történnek, így nem kell aggódnod! Nekem sem kellett. A közlekedés veszélyes üzem, de könnyebbé tehetjük a dolgunkat, ha részt veszünk tréningeken, ahol az instruktorok akár életmentő tippeket is adhatnak majd.

Szólj hozzá

baleset trabant 1.1 nelégyhülye