Tapasztalatlan bloggerként rögtön beleugranék a miért jó, vagy miért rosszba, de tudom, hogy kötelező kezdenem egy kis háttértörténettel. Nem szánok rá sok sort. 

A három kötetes regény első két része 2011-ben a harmadik része pedig 2012-ben jelent meg Magyarországon. Az első ciklusban megjelent könyveket Erdős György fordította, de az író 2011-es haláláig nem tudta befejezni a harmadik könyv fordítását, így Nagy Mónika fejezte be azt. (A Wikipédián tévesen Nagy Anita van írva) Sok eredeti nyelvű véleményt elolvastam, így ki tudom jelenteni, hogy a fordítók nagyon jó munkát végeztek, hiszen hasonló élményekkel gazdagodtam, mint a leírt külföldi értékelők. Nagy Mónikát különös dicséret illeti, hiszen a harmadik kötetben rá sok csavar magyar nyelvi megoldása várt, amit kitűnően és a hangulatot megőrizve sikerült megírnia.

Igyekeztem bekategorizálni a sorozatot, de nem sikerült egy egyértelmű típust találnom neki. Talán a krimi van a legközelebb az élményhez, de az őszinte szerelmi vonal megléte miatt, talán a romantikához is beillene 1-2 oldalt leszámítva. Így a megannyi felmerülő lehetőség után abban maradtan, hogy elnevezem úgy, ahogyan a legtöbben hívják a kategóriát: Murakami. Ez egy Murakami könyv. Nyers, már-már tapasztalatok után megfogalmazott mondatok jellemzőek a stílusra. Én el tudom képzelni, hogy az író kiment és megölt valakit az utcán csak azért, hogy aztán azt a megfelelő formában és csomagolásban nyújtsa át nekünk. Kegyetlen.

A történetet alapvetően kettő plusz egy nézőpontból ismerhetjük meg. A két főszereplő (a plusz egyet innentől szándékosan nem tartom számon, maradjon meglepetés mindenkinek) egészen más élethelyzetben van, így egy teljesen más perspektívát kínálnak nekünk. Először a taxiban üldögélő kosztümös Aomamét ismerhetjük meg, aki ránézésre valami üzletasszony lehet, aki türelem híján siet egy tárgyalásra. Hatalmas dugóba keverednek az autópálya felüljáróján, és biztosnak tűnik a késés. A taxis ajánlatát meghallgatva Aomame úgy dönt, hogy magassarkústól mindenestől lemászik egy vészlétrán, ahonnan reményei szerint könnyen elérheti majd a vonatállomást. Hamar megtudjuk, hogy nem megbeszélés miatt olyan sietős neki, hanem éppen egy hotelbe rohan, hogy megöljön valakit. De nem csak mi lepődünk meg, hanem később ő is, hiszen azzal, hogy lemászott azon a tűzlétrán átkerült egy világba, amit 1Q84-nek nevezett el később. Egészen hasonít ez a világ a miénkre, de egy két apró változás felfedezhető. Például két hold van az égen.

Második szereplőként megismerkedünk Tengóval, aki egy jó képességekkel megáldott matematikatanár. Ám történet szempontjából fontosabb, hogy regényeket is ír, átdolgoz és olvasószerkeszt. Itt egy kicsit rögtön furcsa helyzetben találjuk magunkat, hiszen nem tudjuk, hogy Murakami magáról vagy éppen a kitalált regényíróról ad pontos belső leírást. Ezt a különleges helyzetet fokozza az is, hogy szóbahoz meglévő valós könyvcímeket, és elmondja, hogy egy író, hogyan látja a világot. Tengó kap egy lehetőséget melyben átdolgozhatja egy 17 éves lány jókat ígérő történetét, mellyel akár a legjobb kötetnélküli szerzők díjára is nevezhetik majd a tinédzsert. Természetesen ebben rengeteg rizikó van, mellyel meg is küzd a főszereplőnk. Végül elvállalja, és kapcsolatba kerülünk a fiatal diszlexiás írólánnyal Fukaerivel is, aki nem mellesleg egy vallási szervezet atyjának leánya.

Az, hogy ez a két szál hogyan kapcsolódik egymáshoz, viszonylag későn tudjuk meg, így én nem is mennék bele, mert félő, hogy jó élményekkel csonkítanálak meg titeket.

Tehát van egy bérgyilkosunk, aki egy megélezett jégtörővel öli meg az életre nem méltókat, és egy jó szándékú írónk, aki kellemetlen helyzetbe keveredik egy könyvátírással. Még az első kötet után is ezek a kérdések merülhetnek fel bennünk:
- Összekapcsolódik majd a két történet a könyvben is?
- Egyáltalán ugyanabban a világban élnek?
- Ha igen, fognak találkozni?
- És Apu mióta tud főzni?

Ezekre persze így vagy úgy választ fogunk kapni. De a történetleírásnak innentől vége részemről és rátérek kicsit arra a dologra, hogy mit váltott ki belőlem, és miért olvastam is el a három kötetet.

Mindig is érdeklődtem a japán kultúra iránt, és érdekelt, hogy miről mit gondolnak ott az emberek. Egyszerűen annyira más az a világ, amiben élnek, hogy nekik is lehetetlenül másnak kell lenniük. És reményem volt, hogy ha egy hajszállal is, de jobb az a világ. Ez a könyv segített abban, hogy megtudjam, valóban más alapértékekkel vannak felvértezve, de az érzelmek és a józanész ott is ugyanúgy működik, mint bármely más kultúrában, mint nálunk. Ha a néha kicsit bonyolultan megjegyezhető neveken és városokon túljutunk, akkor kapunk egy olyan világot, ami akárhol és akármikor is lehetne.

Olvashatunk pár kiszólást Orwell hasonló című regénye irányába, de jól érezhetően mindentől elkülönül a történet, és olyan érzésünk lehet, mintha egy olyan helyen járnánk a könyv olvasásával ahol eddig sohasem jártunk. Mindent ismerünk, de valahogy semmi sem ismerős. És ezzel a kettőssel lapoztam végig az 1Q84-et. Néha pontosan tudtam mi fog történni, és igazolást is kaptam pár oldallal később, aztán hasonló szituációban már megint önelégülten tekintettem át a következő lapra, ahol kiderült, hogy meg kell lepődjek, mert semmi sem úgy van, ahogyan gondolom. De ezekkel a tapasztalatokkal párhuzamosan volt egy harmadik élmény is, amit a legjobban szerettem. Azt, amikor nem tudtam, hogy hol vagyok, és hogy mi lesz. Ezt annyira jól csinálja Murakami, hogy az első kötet végén el kellett gondolkozzak, hogy miért olvastam végig egyáltalán, mert nem találtam meg a fogást, hogy miért tetszik, de nem találtam meg azt sem, hogy miért nem. Egyszerűen azt éreztem, hogy folytatni akarom, és tudnom kell mi lesz, sőt tudnom kell azt is, hogy mi volt.

Éjszakánként olvastam legtöbbet a regényt, mert megszoktam, hogy az alvás előtti olvasás, vagy podcast hallgatás segít az elszenderedésben. Most nem így volt. Annyira megfogott a történet, hogy csak azt vettem észre, mindjárt reggel van. Okozott pár álmos napot nekem 1Q84, de egy percig sem bánom, mert olyan szereplőkkel élhettem a mindennapomat, akiket most nagyon hiányolok magam mellől. Ha megkérdezi tőlem valaki, hogy milyen a tökéletes könyv, akkor én erre szavazok. Egyetnemérteni ér!  

10/10

Ha ti is szeretnétek jó könyveket olvasni és nem mellényúlni, akkor hallgassátok a hármaskönyvelés podcastet minden héten.